Mint azt tudjuk, hétfő reggel rendőrautó várta Biszku Bélát a II. kerületi lakása előtt, nem sokkal később pedig házkutatást is tartottak nála. Mindennek oka, hogy több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel vádolják az 1956-os sortüzek miatt. Az 1921-ben született, azaz mára már 91 éves Biszku keményvonalas kommunistaként volt ismert, aki a forradalom leverése után Kádár bizalmi embere lett, és belügyminiszterként közvetlenül irányította a megtorlásokat.

  Mint az kiderült, a 46 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz miatt egyszer - 1994-ben - már kihallgatták Biszku Bélát; ennek azonban akkor semmiféle további folyománya nem volt. Gellért Ádám nemzetközi jogász most látszólag értetlenül áll a dolgok előtt, mivel szerinte az eljárást már akkor meg lehetett volna indítani, ezért aztán a legnagyobb kérdés szerinte az, hogy mindeddig ez miért nem történt meg? Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész szerint történelmi mérföldő Biszku letartóztatása, és szerinte ha még élne Kádár János, Apró Antal, Czinege Lajos vagy Marosán György, rájuk is effajta procedúra várna, de ők már nincsennek az élők sorában.

  Miközben tehát az egyik oldalon a döntést ünneplik, miszerint íme, végre nálunk is kerülhetnek bíróság elé háborús bűnösök, a másikon már megindult az értetlenkedés, miért is ültek az ügyön '94-től számítva még tizennyolc évig, a rendszerváltástól tekintve pedig huszonhármat. Apró Antal 1994 decemberében, Czinege Lajos pedig 1998-ban hunyt el, Marosán György pedig még az első Biszku-kihallgatást megelőzően, 1992-ben, ezért, ha szabad így fogalmazni, a '89-ben elhunyt Kádárral együtt "megúszta" azt, hogy bárki is bolygassa a múltját.

  Az okok nyilvánvalóan ott lapulnak a háttérben, és ha kicsit belemélyedünk a múltba és a kapcsolatokba, akkor már nem is olyan homályos, miért kellett ezzel ennyit várni. Az már csak a nagyon fiataloknak újdonság, hogy a parlamenti képviselők jelentős hányada ott ült már a mostani helyén 1989 előtt is az MSZMP szekerét tolva, a fentebb említett emberekkel pedig kapcsolatban álltak azután is, hogy a képviselők több pártra szakadtak, és ki-ki a maga szájíze szerinti pártszínekbe öltözve próbálta felül írni a múltját. A kilencvenes évek elején pedig még egy Biszkut vagy egy Czinegét bizony nem lett volna ildomos mindenféle '56-os dolgokkal zaklatni, hiszen a régi rendszer legfőbb tanulsága, miszerint "mindannyiunk farka Kádár elvtárs kezében van" bizony rájuk is éppen úgy igaz volt. Ha Biszku akkor börtönbe kerül, akkor már legalább 15 éve ott ül, ez azonban kockázatos lépés lett volna a szocialista rendszerből éppen csak kikecmergő országnak, de főleg a vezetőknek. Az érintettek azonban lassan meghaltak, az '56-os emlékek viszont nem csorbulnak, és eljött az a pont, amikor már nem lehetett tovább elhallgatni azt akkori bűnöket. Előkapták hát az egyetlen, még élő bűnöst, aki talán maga is csak legyintett: jól van fiúk, 91 évesen lehet, hogy már a karácsonyt sem érem meg, csináljuk, aztán legalább végre csend lesz.

  Mert nálunk háborús bűnöst is csak a halála után lehet elítélni, nehogy a régi Béla meg Gyuri bácsik szúrósan nézzenek rájuk.