Mivel nálunk még mindig (vagy inkább újra) nagy divat a vesztünket akaró, de eközben hanyatló nyugattal, a gonosz, vérünkre szomjazó imperialistákkal, meg a habzó szájú, shortoló jenki brókerekkel riogatni a jónépet, de olyan hangnemben, hogy azt még maga Bástya elvtárs is megirigyelné, ezért aztán nem is csoda, ha rohamtempóban megszerkesztették és kiadták azt a könyvet, ami nem szól másról, mint hogy a fél világ ellenünk esküdött össze újra, de persze belebuktak (újra), mert mi már csak ilyen tökös nemzet volnánk, aki azért bármikor kioszt néhány jól megérdemelt kokit meg sallert bárkinek, ha az kiprovokálja magának a nyakast.

  A lényeg az, hogy három - nyilván jól fizetett - szakértő (politológus, publicista, tanácsadó, szóval nehéz azt hinni, hogy ők hárman tényleg olyan jól "értenek szakot" a világpolitikában) papírra vetette minden igaz hazai lélek nedves álmát, nevezetesen ténnyé minősítették azt az egyszerű, de manapság a hithű jobboldal köreiben igen divatos - és persze téves - elgondolást, miszerint minden e körül a kicsi, Kárpát-medencei ország körül forog. Az USA különféle alapítványai, és néhány washingtoni politkai csoport, bevonva a CNN-t és magát az Európai Uniót is, olyan zavart akart kelteni Magyarországon, amiben úgy meginog miniszterelnökünk pozíciója, hogy utána gyakorlatilag egy tollvonással, demokratikus választások nélkül cserélhetik le. Túlzás nélkül állíthatom, az ilyen öncélú húzások, a nyilvánvaló ripacspolitika ilyen fajta megnyilvánulásai után nem is csoda, ha külföldön egyre inkább érezhető, mekkora itt nálunk a gázszag. Ez a sztori pedig el fog jutni azokhoz is, akik alaposan be lettek mószerolva (vagy már el is jutott), úgyhogy ezek után még a kevéske pozitív megítélés is megy majd a levesbe, ami eddig még megvolt.

  A könyv szakértői persze ügyesen szakértenek. Szerintük például a gazdaságpolitikai átalakulás (bankadó, a telefonadó, meg a nyugdíjrendszer államosítása) verte ki a biztosítékot külföldön, mivel ez ellentétes volt az érdekeikkel. Nosza, neki is ugrott rögtön a hanyatló nyugat Magyarország torkának, de jött a nagy januári békemenet, meg egy-két előre megkoreografált kirohanás Viktortól, amitől a gaz karvalytőkének inába szállt a bátorsága. (Ezeket a Sas-kabaréba illő ok-okozati összefüggéseket nem én találtam ki, ezek mind komoly szakértések következtetései).

  Minderre mit lehet mondani? A néphülyítés, hogy mindezt megpróbálják beadni, csak az érem egyik oldala, habár mindebből is látszik, hogy odafent még mindig gumicsizmás, sültbolond magyar parasztnak nézik az átlag választópolgárt, aki annyira hülye, hogy fejjel lefelé ássa el a vetőkrumplit, és csont nélkül benyel bármit, amit odafent állítanak. Amikor mindez idén februárban napvilágot látott (Orbán egy egri ülésen hozta nyilvánosságra ezt a nagy durrantást), persze mindenki kapkodta a fejét. Másfél órát beszédének mintegy felét erre szánta, ami azért ijesztő lehetett az ott lévőknek. Aki még emlékszik az akkori hírekre, az tudhatja, hogy a miniszterelnök nem spórolt a nagyívű jelzőkkel, beszélt mindenről, három lábon lépegető puccskísérletről, meg beépített vakondemberekről, és hogy mindebben a CNN volt a főkolompos. Persze arról sem felejtett el szólni, hogy ő állta a sarat, győzedelmeskedett, és íme, itt van sértetlenül, készen a gazdasági szabadságharc folytatására.

  A baj egyáltalán nem az, hogy ilyen víziók fogannak meg valaki fejében, erre van gyógyszer. De hogy az úgymond politikai szerepvállalás manapság szinte csak abból áll, hogy minden eltolt intézkedés, meg nem valósult terv, elbaltázott ötlet miatt folyton kifelé kell mutogatni, és közben úgy tenni, mintha itthon évek óta minden a legnagyobb rendben menne, arra sincs semmiféle mentség. Főleg, ha ilyen infaltilis lépésekkel próbálják meg alátámasztani.