Ugye aki misét akar hallgatni, az a templomba megy, aki pedig mesét, az meghallgatja a miniszterelnök napi kinyilatkozásait, amelyek most már úgy pörögnek egymás után, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Hofi Géza szavaival élve, "Ha annak idején kitaláltam egy poént, fél évig nyugodtan mondhattam, most meg mire beérek a színházba, már nem aktuális." Jelenleg is ez van, mire az ember magához tér a kábulattal vegyes, könnyes röhögéstől, Viktor már tolja is következő - homlokegyenest ellenkező - szöveget, hogy még véletlenül se unatkozzon az ő szeretett népe.

  Persze ő is abba a hibába esik, mint a beteges hazudozók általában, egy idő után már nem tudja, kinek és mit mondott, ekkor pedig jön a magyarázkodás, amivel csak még inkább tovább süllyed a mocsárba. Most a németországi látogatásán megismételte korábbi aranyköpését, miszerint ő még nekünk soha nem hazudott; hogy ezt hallva Merkel asszony nem fújta a képébe a komplett vacsit pezsgőstől, libamájastól, de úgy, hogy a fele az orrán jött ki, meg is értem, az illem az illem, de hogy odahaza könnyesre röhögte magát ezen a beszóláson, az is biztos. Hogy közben hetente változik a bankadóval kapcsolatos terv, vagy hogy nem létező IMF listákat lobogtat, amiről miután rövid úton kiderül, hogy kamu, egy vállrándítással elintézi, majd egy hónap múlva telerakja egész oldalas hirdetésekkel a nyomtatott sajtót, ugyanazon lista ugyanazon baromságaival. Most éppen megint Brüsszel a hibás a megszorítások miatt, de valószínűleg csak hétfőig, utána talán a bankok jönnek, vagy Selmeczi shortolós tőzsdecápái, de ha a kreatív igazgató úgy ébred, még valami egészen új bűnbak is megfoganhat.

  Az a gyanúm, hogy Orbán, amikor éppen eljut hozzá valami a külvilág neszeiből, nem szívesen hallja, olvassa, hogy bukott politikus. Ő felépített magának egy falat, és igyekszik azon kívül tartani mindent, és mindenkit, ami egy kicsit is veszélyeztetné azt a kényes faunát, amit magának alkotott álmokból, vágyakból, tervekből, és persze öntetszelgő hazugságokból. Így valószínűleg az sem tudatosul benne, hogy mindazt a bizalmatlanságot, megvetést, kritikát, amit folyamatosan kap, azt semmi másnak nem köszönheti, csakis saját magának. Nehogy azt higgye bárki, hogy a folytonos bűnbakkeresés valami jól felépített taktika, amivel folyamatosan igyekszik magáról letolni a felelősséget. Korábban persze én is azt hittem, de most már világosan látni, hogy erről szó sincs. Megvan persze benne az a rideg, számító logika, ami ide juttatta, de ettől függetlenül ő valóban korszakalkotó, hibát véteni képtelen, politikai lángelmének tartja magát, aki mindig csak a körülmények áldozata, ha valami nem sikerül, és ezt nem megjátssza, tényleg ezt hiszi. Ebből pedig egyenesen következik, hogyha egyszer sikerül megbuktatni, nem csak időlegesen, hanem végképp eltakarítani őt a politikai életből, akkor sem fog érezni semmiféle felelősséget vagy bűnbánást. Mártírként fog önmagára tekinteni, aki nem fogja érteni, mivel vívta ki maga ellen a haragot.

  Mindez persze még a jövő. Addig is itt van nekünk a Kárpátok bohóca, aki elszórakoztatja egész Európát, csak az a gond, hogy ő a kis játékát mind a tízmilliónkkal játsza.