Újra sikerült valamivel felkavarni a törvényalkotás állóvizét, ami így a nyári melegben amúgy is folyton leül. Most például éppen az ellen fejezik ki sokan a tiltakozásukat, hogy a kormány nemrég elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint az eddigi 14 éves büntethetőségi korhatárt egyes bűncselekmények esetén 12 évre szállítanák le. Mindkét oldal álláspontjait megértem, az ellenzőkét is, és a támogatóékat is, és bár magam is a változtatást tartanám helyesnek, kétségeim mégis vannak. De mit mond minderre a józan ész?

  Emberölés, testi sértés, rablás, kifosztás. Ez a vázlatos lista arról, hogy milyen esetekben lehetne elítélni egy gyereket már tizenkét éves korától. Ha figyelembe vesszük csak az elmúlt egy évtized statisztikáit, látni fogjuk, hogy évente nagyjából 80 és 120 közé tehető azoknak a súlyos bűncselekményeknek a száma, amiket tizennégy év alatti gyerekek követnek el a fenti lista valamelyikéből. Ez pedig elég aggasztó adat. A tiltakozók véleménye szerint azonban a gyerek mindig otthonról hozza magával a rossz példákat, amiket a családon belüli bántalmazás, a rossz nevelés, vagy éppen a kilátástalan anyagi helyzet csak még inkább felerősít. Az ellenzők véleménye szerint tehát ezeket a gyerekeket büntetés helyett sokkal inkább segíteni kellene, és megfelelő rehabilitációt követően visszaengedni őket a társadalomba.

  Az ügy támogatói azonban másképpen vélekednek. Ők úgy gondolják, igenis kell, hogy ilyen irányba módosítsák a Btk-t, és bizonyos esetekben egyszerűen el kell hagyni a különféle szólamokat a gyermekkorúak jogairól, különösen erőszakos cselekmények esetén, amikor a legkevésbé sem volna szabad, hogy számítson az életkor. Szerintük a rehabilitációt el lehet végezni a börtönön belül is, ráadásul az elzárás ténye és szégyene csak tovább erősíthetné azt, hogy az elkövetők valóban a javulás útjára lépjenek.

  Már aki hajlandó erre az útra lépni. Mindenki által ismert tény ugyanis, hogy mai iskolai és szociális közösségekben vannak igazán problémás gyerekek, ahogyan olyan szülők is, akik lopásra, betörésre tanítják őket éppen azért, mert az életkoruk miatt még nem büntethetőek. Számtalan esetet hallani, amikor bolti lopás, hétvégi ház feltörése esetén kiderül, hogy a szülő volt a felbujtó, a gyerek ellen azonban az életkora miatt még nem lehet az eljárást megindítani. Az sem meggyőző ellenvetés, hogy a tizenkét éves éves fiatal még cselekvőképtelen, és tetteinek súlyával nincs tisztában; tudjuk, tapasztaljuk, hogy az elmúlt évek alatt olyannyira felgyorsult és átrendeződött a társadalom, hogy a gyerekek szellemileg is jóval korábban érnek, mint egy-két generációval korábban. Nem igaz tehát az, mondják-hangoztatják a dolog támogatói, hogy az ennyi idős gyerekek még túl fiatalok lennének ahhoz, hogy bizonyos esetekben ne lehessen kiszabni rájuk bizonyos mértékű büntetést, mivel úgysem tudnák felmérni az ok-okozati összefüggést.

  A személyes véleményem az ügyben annyi, hogy a büntethetőségi (vagy nevezzük inkább felelősségre vonási) korhatár tizennégy évről tizenkét évre való leszállítása jó ötlet, de felelősen kell vele bánni. Jómagam - az emberölés és a súlyos testi sértés kivételével - a tizennégy év alattiaknál minden esetben a szakszerű szociális és pszichológiai segítségnyújtást tartanám elfogadhatónak az elzárás helyett.