Megboldogult gyermekkoromban még fogalmam sem volt arról, mégis mit jelent az a szó, hogy "puccs", ellenben azonnal beugrott egy nehezen meghatározható, nagy tál rózsaszín, ragacsos, pudinghoz hasonló édességféle, merthogy azonnal a puncsra következtettem belőle, bár azt hiszem, gyerekként ezzel nem voltam egyedül. Ez a feltétlen reflex pedig azóta sem tűnt el, és valahányszor meghallom ezt a szót, előbb jut eszembe egy tál nassolni való, és csak tizedmásodpercekkel később a szó valódi, politikai jelentése.

  Régebben is, de mostanában megint sokat lehetett hallani bizonyos körökben, amolyan féltényekből származó következtetésként suttogva, hogy Orbán Viktort előbb-utóbb - csak idő kérdése - a saját pártja fúrja majd meg. Vannak ilyen hangok, de vajon alaptalanul? Időről időre megremeg ugyanis a sosemvolt kétharmad sziklaszilárdnak hitt bástyája, bár eddig komolyabb kenyértörésre nem került sor, vagy legalábbis nem tudunk róla. Az is igaz persze, hogy Orbán még idejében eltávolított maga mellől mindenkit, aki egy kicsit is veszélyes lett volna a pozíciójára, akikben egy kis tehetség is mutatkozott arra, hogy esetleg egyszer átvegyék a helyét. Csak olyanok maradtak meg körülötte, akik végtelenül lojálisak hozzá, vagy ahogy az utca embere egyszerűen mondja, seggnyalók. Voltaképp ez üt most vissza a kormányzásban is, mert egyszerűen senki nincs a Fideszben, aki bármilyen szakmai segítséggel támogatná Viktort, na nem mintha ő elfogadna bármiféle tanácsot, de ha hajlana rá sem volna már kitől kérni, mivel nem szakemberek hanem őt csillogó szemmel imádó tapsgépek veszik körül, emiatt pedig igen kicsit az esélye annak, hogy bárki közülük privát szervezkedésbe kezd a pávatáncos háta mögött, hiszen mégsem illik kicsinálni a régi havert, meg aztán ahogy annak idején Kádáréban, most meg a fővezér kezében van mindannyiuk farka. A fiatalabbaknak, akik a múlt rendszerben még iskolapadot koptattak, ezt lehet, hogy nehéz volt elsőre megszokni, de az olyan nagy öregek, mint például  a pénzügymágus Matolcsy, aki már a szocializmus alatt is közpénzből koptatta az öltönyeit, olyan magától értetődő természetességgel csúsztatta át a szerszámot az új vezető kezébe, hogy közben még csak fel sem szisszent. A további szerepek is jó előre ki lettek osztva, a tuskó megmondóember például mindig poén (Kövér tolja is húsz éve), akinek meg nem jutott a színdarabban konkrét feladat csak amolyan statisztaszerep, az idővel jó messzire húzott Viktortól (például Deutsch vagy Áder), mert ugyanúgy szeretik ők is a vezért, mint még anno a koleszban, de azért legyen köztük legalább egy fél Európányi távolság. Na nem mintha bármelyikük is hiányozna, twittertomi például kimondottan jót tesz az országnak azzal, hogy nem idehaza vasalja a kócos fürtjeit, de Áder hazahívásáért sem vonultak tömegek az utcára, mégis megkaptuk.

  Azoknak a Fideszes képviselőknek pedig - és melegszenek jelenleg jó kétszázan, vagy még annál is többen a Parlamentben - akik később kerültek oda, abszolút hallgass a nevük, a szerepük mindössze annyi, hogy jókor nyomják a gombot, és lehetőleg szaladjanak el a riporterek elől, ha olykor be-betéved egy a folyosókra, nehogy még véletlenül ki találják nyögni kínjukban vagy egy őszinte rohamukban, hogy igazából fogalmuk sincs, mit keresnek itt, ők csak megszavazták amit kellett. Az ő esetükben végképp szóba sem jöhet semmiféle háttérszervezkedés, hiszen ők világos feltételekkel mentek oda, például 2010-ben, amikor a fülkeforradalmárok áldásos tevékenységének köszönhetően boldog-boldogtalan beszabadult a Tisztelt Házba. Ki lett számukra adva az utasítás, hogy nehogy felszólaljanak, csak nyomják a gombot, a szájukat használják evésre, cserébe lesz zsíros fizu meg turkálás a közpénzben, de aki csak egyszer is kinyitja a száját, azt úgy kivágják, mint a sz@rós macskát. Ezeknek az embereknek eszükbe sem jut bármiféle megfúrást tervezni, egyrészt mert nem is értenének hozzá, a politika tőlük is olyan távol áll, mint a sarki hentestől,  és nem is politizálni vannak ott, másrészt pedig majd hülyék lesznek kockára tenni azt a valag pénzt valami kockázatos puncsoskodásért. Egymásban is valószínűleg csak annyira bíznak, mint mondjuk Sztálin emberi bízhattak két koncepciós per lezavarása között. Néha persze belekerül a vezér kiskosárkájába egy-egy közülük - például "mindenkikedvence" Szíjjártó - de ő be is vállalata, hogy útjába áll annak a csulatömegnek, ami vezér felé száguld rendszeresen.

  Egyszóval kár arról ábrándozni, hogy egy napon egy Chuck Norrisos körbeprögőrúgással a földre küldi valaki Viktort, és ő áll a helyébe. Ennek semmi esélye, mert ő maga ezt remekül kitalálta. A régi pajtások nem is akarják, az újak meg nem merik. Nálunk "puncsról" ábrándozni tehát maximum ebéd után érdemes.