Jő a hír, amit ismételten ki lehet plakátolni valami habonyiárpi-szülte reklámkampány keretében (hiszen amikor nem kisnyugdíjasokat rugdos össze a nemzeti együttműködés és keresztény szeretet jegyében, akkor igyekszik kreatív lenni), miszerint a legfrissebb felmérés szerint a magyar lakosság 24 százaléka azt mondta, itt bizony most már jó irányba mennek a dolgok. Ez magától értetődően azt a következtetést hozná magával, hogy ez még a lakosság negyede sincs, és hát drága feleim, bizony az állampolgárok 76 százaléka azt mondja, kicsinyt elqurtátok, de ilyet fideszországban senki nem mond, vagy legalábbis nem plakátolják ki. Egyébként is, ez manapság olyan orbánrendszer, NER, meg sikertörténet-ellenes megnyilvánulás volna, és ilyesmit csak a renitensek csinálnak.

   Ez persze csak a hét eleje volt, hiszen volt még itt más is. Még ki sem hűlt az asztalon a "huszonnégy százalék" jó híre, meg sem melengethették a keblükön országos nagyjaink ezt a sikert, amikor máris úgy csapódott az arcukba a csúcsra járatott munkanélküliség híre, mint egyszer volt falusi focista a grazi mentál-helyrebillentő szanatórium kettes szobájába. Nyolc hónapos mélyponton áll a foglalkoztatás, és ráadásul egy hónap alatt, írd és mond, 53 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, amire a 2010-es kormányváltás óta nem volt példa. Hogy ilyenkor milyen távolinak tűnik az évértékelőben olyan nagy önfényezéssel emlegetett sikertörténet, és a korábban számtalanszor belengetett egymillió új munkahely, azt talán csak maga a miniszterelnök tudja, tőle viszont ne várjuk, hogy kommentálja a dolgot. Van fontosabb dolga is, például a felcsúti kisvasút után a nagyvasút, mivel tehervasút-körgyűrű építését vették tervbe Budapest körül, amivel nem is lenne gond, hiszen éppen ideje volna valami hasznosra is beruházni cirka három és zsebtömés után, de drága Viktorunk agya természetesen ilyenkor is csak a haveroknak tett gesztus körül forog, úgyhogy az uniós költségvetési vitáról hazatérve gyorsan megnyugtatta közgéplajost, mondván, minden sínen van. Szó szerint, ugyanis nem nehéz kilogikázni, ki fogja kapni a kivitelezésre a megbízást, még akkor is, ha 50, vagy akár 100 százalékkal felé is ígér az egyéb ajánlattevőknek.

  Ez az egész aztán akkora izgalmakat okozott a héten, hogy senki nem vette észre azt a pici hibát a mátrixban, amit egy bizonyos Fidesz-közlemény okozott, ami nem szólt másról, mint hogy a baloldali ellenzék újra a tandíj bevezetésén töri a fejét, ami együtt fog járni a diákok továbbtanulási szándékának ellehetetlenítésével, és a lecsökkent számú tanuló miatt sok tanár életpályája is veszélybe kerülne. Elképzelhető, hogy a Fideszben senki nincs, aki felfogná, mit is jelent egész pontosan az úgynevezett "oktatási hozzájárulás", vagy netán leesett volna, miért is tüntetnek hónapok óta a diákok, de ezt a közleményt valaki alaposan benézte. Miközben ez a hír kiröppent a napi sajtóba, és néhányan még egyáltalán elcsodálkoztak ekkora pofátlanságon, Matolcsy elővette a zsebkendőjét, megtörölte izzadt homlokát, és kissé nehézkesen ugyan, de kibökte, hogy MOL-tulajdonrész ide vagy oda, sikertörténet, erős állam bla-bla, egyáltalán nem vagyunk képesek befolyásolni az régió legdrágábban kapható üzemanyagának árát, és akárhogy panaszkodunk is emiatt, a MOL maximum egy lazán felmutatott középső ujjal válaszol, amiből aztán egyenesen következik, hogy az anno ellenzékben hetente elsírt "a kormány haladéktalanul csökkentse az üzemanyagok árát irgum-burgum" kezdetű népi mantra csak üres lufi volt, de a szájtépés mögött már akkor sem álltak tervek, vagy bármiféle használható ötlet.

  És ha már Matolcsy, akkor a hét nem-meglepetésére is sor került; ahogy az várható volt, miniszterelnökünk a nagy államadósság-csökkentő (ha-ha) jobbkezét nevezte ki az MNB élére, aki a búcsúbeszédében szerénytelenül úgy kifényezte magát, mint harmincas agglegény a bohócot a pornómoziban, éppen csak a "de qurva király gyerek vagyok!" felkiáltás maradt el, bár lehet, hogy odahaza a tükör előtt ez is megvolt. Körberajongta tündérország sikereit és a valaha volt második legmagasabb szintre felhúzott államadósságot, aztán máris a bársonyszékbe huppant, hogy mostantól nagykanállal lapátolja ki a pénzt az oligarchiáknak értünk, és javunkra dolgozzon. Csak megérte az IMF-el elhúzni a pávatáncot ameddig csak lehetett, hiszen mostantól végképp a dicső pártunké minden forintunk.