Nagyon jól emlékszem még - hiszen nem volt olyan régen - a zsolcai árvízre; egy tűzoltó ismerősömmel való beszélgetést követően én magam is ott hagytam csapot-papot (értsd: irodát és számítógépet), és önként, ellenszolgáltatást nem várva, két napon keresztül szinte megállás nélkül igyekeztem számomra ismeretlen emberek otthonát, vagyonát menteni. Senkitől nem kértem a leutazásomért üzemanyagköltség-térítést, ettem ha adtak, de magamtól nem követelőztem, és csak azért jöttem el közel 48 órás, majdnem folyamatos talpalás után a derékig érő vízből, mert a helyzet addigra többé-kevésbé normalizálódott, engem pedig várt a munkám. Nem is kell mondanom, voltunk ott és akkor még így sokan, nagyon sokan.

  Mostantól ez másképpen lesz. A kormány kötelezővé tette a polgári védelmi szolgálatot, és hamarosan jön a levél is, amit 15 napon belül vissza kell küldeni, különben jön az ejnye-bejnye, ami ez esetben elzárást, vagy akár pénzbüntetést is jelenthet. Azt is megtudtuk, hogy többek közt az országgyűlési képviselők viszont nem mennek homokzsákot pakolni a gátra, ha jön az ár (vagy egyéb vész), mert ők közmegbízatás gyakorlásával teljesítik szolgálatukat - bár látva az áldásos munkát, amit végeznek, ez sok jót nem fog jelenteni. És egyébként is, innentől kezdve megette a fene ezt az egészet. Hogy miért?

  Nem a szándékkal van a baj, még mielőtt valaki erre gondolna. Ha jön a vész, akkor nincs nagyobb moslékos vödör annál, aki tehetné ugyan, de mégsem mozdítja a kisujját sem. Aki ilyen-olyan okból korlátozva van, az persze érthető, a többiek azonban markolják meg a lapátot, és hajrá. A gond megint az eljárással van. Segíteni eddig is segítettünk. Akiben volt jó érzés, az eddig is tette a dolgát, láttam a saját szememmel is. Olyan emberek vagyontárgyait cipeltük, akiket addig sosem láttunk, olyan embereknek főztem hajnalban a kondér teát, akik a kimerültségtől egy köszönömöt is alig bírtak kinyögni, amikor elvették a poharat. Mégsem érezte tehernek egyikünk sem. Attól, hogy a Parlamentben ismeretlen dolog az önzetlenség, és a legfőbb tennivaló a napi harácsolni való adag megszerezése, ezt ne vetítsék ki az egész országra, és jöjjenek rögtön a büntetéssel. Még egyszer mondom, nem a szándék a baj, hanem az a jó fajta magyaros-Fideszes eljárás, miszerint ha én ilyen vagyok, biztos más is olyan. És persze a nagyjaink ismét csak dirigálnak, de szerszámot nem fognak a kezükbe, pedig amilyen szépen kigömbölyödtek az elmúlt években, talán rájuk férne némi testmozgás a gáton.

  Ahogy írtam, a segítség, a segítő szándék eddig is megvolt, mindenféle keserű mellékíz nélkül, az önzetlen segíteni akarás vágyával. De ti ott fent még ezt is el tudtátok baszni.

  Elvégre verni jó. Az ember csak megtornáztatja előtte egy kicsit az izmait, nehogy valamelyik fránya izom a kezében (alkar, netán csukló) meghúzódjon a nagy munkában, aztán hajrá, már lehet is kezdeni a "melót." És ahogy az ember keze csattog rajta, úgy pirul ki az arca egyre jobban, még aztán a végén pihegve lehet szemlélni a jól végzett munka eredményét.

  De azért próbáljuk meg kielemezni Varga István gondolatmenetét. Abba most ne menjünk bele (megtették már az elmúlt 2 napban mások), hogy a "tisztelt" képviselő úr sz@rba se vett több mint 100 ezer választópolgárt, akik az aláírásukkal járultak hozzá ahhoz, a Parlament végre lépjen valamit érdemben a családi belüli erőszak ügyében. Istvánunk végre kimondta azt, ami amúgy is nyilvánvaló már úgy háromezer éve minden férfinak, csak eddig senki nem lépett még bele negyvenhetes bakanccsal a nők szájába, ha egyonjogúságról beszéltek, nevezetesen, hogy hölgyeim, fakanalat a kézbe, porrongyot a másikba, szád lapos, melled feszes, és ha ugrálsz, megvonom még a szavazati jogodat is galambom. Évente olyan 40-50 nő hal meg Magyarországon a bántalamzások miatt, és legalább tízszer annyian válnak lelki nyomorékká a nem fizikai (lelki, verbális, szexuális) terror miatt, na de mit számt ez, hiszen aki túléli, az nem rontja a statisztikát, ergo nem a mi gondunk, aki meg belehal az biztos annyit is ér. Nemde?

  Az pedig ugye nem újdonság, hogy a családon belüli erőszaknak sokszor nem csupán a nők, de az öregek, a gyerekek, olykor a beteg családtagok is az áldozatai. És persze ez az egész leginkább ama újkori (XIX. századi) felfogásból ered, miszerint ami a családon belül történik, ahhoz senkinek semmi köze, nehogy szó érje a ház elejét, mert akkor jaj a jó hírünknek. Amíg ez a felfogás nem változik, és felülről is ezt sulykolják, sok minden nem fog változni.

  De a lényeg az, hogy egy nő ne akarjon itten emancipálódni a nagy magyar ugaron. olyat meg főleg ne, hogy még elő is vegyék azt a férfit, aki netán megneveli alkalomadtán. Mi lesz itt kérem, ha minden vagina önállósodik, és csak akkor nyílik meg, ha ő akarja, ha a gazdája visszabeszél, netán még jogosan fel is háborodik a bánásmód ellen? Álljunk már meg! A nők csak szüljenek három-négy gyereket (a 47 ezerre és a minimálbérre amúgy pont aktuális nagy családod tervezni), aztán ha még marad idejük, akkor emancipálódjanak, de amúgy csend legyen, különben jön a pofon.

  Egyébként úgy a negyedik-ötödik gyerek világra hozatala után milyen plusz emancipációs jogokat kapnak majd? Szabad lesz netán férfit verni? Ezt is tisztázni kéne.

  Mint azt tudjuk, hétfő reggel rendőrautó várta Biszku Bélát a II. kerületi lakása előtt, nem sokkal később pedig házkutatást is tartottak nála. Mindennek oka, hogy több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel vádolják az 1956-os sortüzek miatt. Az 1921-ben született, azaz mára már 91 éves Biszku keményvonalas kommunistaként volt ismert, aki a forradalom leverése után Kádár bizalmi embere lett, és belügyminiszterként közvetlenül irányította a megtorlásokat.

"Vallomás" című videoklipjét eddig csaknem 18.000-en dislike-olták. A kubai macsó valamit nagyon elnézett.

Csak pármondatos hír: a legutóbbi Való Világ csúfosat bukott kiesőjére alaposan rájár a rúd mostanában. Hiába próbál a honi média állóvizén fennmaradni, rendre alulmúlja magát valamivel. Nőverési botránya után most a zeneiparban próbálkozik, az eredményeket tekintve konstatálhatjuk: kevés sikerrel. A nem is oly rég hatalmas sikert elért Majka/Curtis/BLR videoklip ("Belehalok") után Cristofel és noname kompániája is elérkezettnek látta az időt, hogy egy szeletet a keserű magánéletükből a nép elé tárjanak. A dolog azonban visszafelé sült el, a dal még az előzőt is alulmúlja és érdemes egy pillantást vetni a nézettségi statisztikára amely jelen bejegyzés írásakor (hétfő délelőtt) emígy áll::

Na mivan, öcsém?

  Tudom, ez nem valami fergeteges, költői cím, de mivel ma reggel semmi ilyet nem találtam az újságok címlapján - holott gyakorlatilag ez lenne az egyetlen elképzelhető szalagcím a tegnapi után - hát kiírtam én. Tehát:

  Orbán Viktor, és az elhízott emberek klubja Sárváron tartotta az őszi ülésszakot megelőző frakcióülést. Komolyan, ennyi pattannásig telt, mosolygós vazallust ritkán lát az ember egy halomban, a boly közepén, a sok öltönyös között pedig ugyan ki feszít 700 forintos agyonmosott, hashurkákra feszülő kínai pólóban? Bizony, a miniszterelnök megjelenése az utóbbi hetekben már inkább idézte egy ötvenbe hajló, négy műszakban megőszült családapa sarki közértbe való mindennapos öltözékét. Amit minden keményen dolgozó apánál meg is értek, na de egy miniszterelnöknél, tucatnyi fényképész előtt?